A belső elhárítás munkájának mindennapi színterei A Belügyminisztérium 1945 után a komplexumot a Belügyminisztérium részére foglalták le. A reprezentatív épület 1956-ben is a hatalomhoz hű fegyveres erők bázisa volt. A védett körleteket csak október 30-án hagyták el a politikai rendőrség emberei, majd november 4-én visszatérve innen irányították a megtorlás első akcióit. A földszinten lévő, kétszintes egykori trezor állambiztonsági irattárként szolgált, ehhez azonban a rendelkezésre álló idő alatt a felkelők nem voltak képesek hozzáférni. A forradalom alatt a trezorkulcsok eltűntek. Annak érdekében, hogy újra hozzá lehessen férni az iratokhoz, a Belügyminisztérium két híres, szabadságvesztését töltő betörőt bízott meg a zárak kinyitásával, amit az érintettek fél óra alatt el is végeztek, de ragaszkodtak hozzá, hogy közben senki se figyelhesse őket. 1956 után is ebből az épületből irányították az ország rendvédelmi szerveit, a belső elhárítással foglalkozó III/III-as csoportfőnökségnek is itt voltak az irodái, sőt 1962-től kezdve a „Fehér Házból” kiköltöző politikai nyomozók is itt rendezkedtek be. A rendvédelmi szervek új székházának megépülése után aztán a Belügyminisztérium egyéb (közigazgatási) szervei töltötték meg az épülettömböt. Továbbra is itt tartották azonban az országos eligazításokat a rendőri és állambiztonsági vezetők számára. Ezeken hozzávetőlegesen ötévente Kádár János is megjelent és részletes politikai előadást tartott a jelenlévők számára, megszabva a belső ellenzék, ellenség kezelésének kereteit is.
A BM III/III. Csoportfőnökség központja
Az 1989 végén történt iratmegsemmisítések miatt, a rendszerváltás után gyakran emlegetett III/III-asok egykori működésével kapcsolatban sok adat elveszett, ugyanakkor számos történet is megismerhető. Például az épület lakói a parkolási nehézségek mellett, a korszak takarékossági intézkedéseire (fűtés, világítás), az eszközök hiányára (fénymásoló) a menzára és a takarításra is gyakran panaszkodtak a belső hangulatjelentések szerint. Ezzel együtt az elhárítás mindennapi munkája során szemmel tartotta a formálódó ellenzéket, annak szamizdat tevékenységét, a korábban elítélteket, az egyházakat, különböző ifjúsági csoportokat, a kulturális élet befolyásos személyiségeit. Munkája lényegi részeként naprakészen tájékoztatta a pártvezetést a titkosszolgálati módszerekkel megszerzett információkról. A csoportfőnökség parancsnokai olyan intézkedéseket, akciókat irányítottak, amelyek elsősorban a célkeresztbe kerülő személyek, csoportok bizalmi kapcsolatainak megtörését szolgálták. A szervek utolsó nagyszabású akciói Nagy Imre újratemetésének biztosításához és az ünnepség manipulálásához kapcsolódtak. |
|
|